Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Egy - öt napnál nem régebbi - negatív tesztet kell felmutatniuk.
Felkészült az új határátlépési szabályok végrehajtására a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.
A szülők csakis maszkban léphetnek az iskola területére, a szülői értekezleteket online rendezik meg. A korlátozó intézkedések a tervek szerint január 1-ig maradnak érvényben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.
Kígyózó sorokban várakoznak az emberek.
A második negyedévben az előzetes becslésnél és a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben esett vissza az olasz bruttó hazai termék az Istat nemzeti statisztikai hivatal hétfői közleménye alapján.
Jelenleg az arabok és a vallásosok lakta városok tartoznak a piros kategóriába.
A Wizz Air már vizsgálja a magyar kormány által bejelentett utazási korlátozások lehetséges következményeit a légitársaság üzemeltetésére és amennyiben szükséges módosítják a menetrendet.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
A teljes belső határon ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést szeptember elsejétől a magyar kormány a Magyar Közlönyben vasárnap megjelent kormányrendelet értelmében.
Az Egyesült Államok - az oltásellenes mozgalmak előretörése ellenére is - egyike a világ azon országainak, ahol a legtöbben oltatják be magukat influenza ellen.
A vasúttársaság a kormányintézkedésekhez igazodva és a vasutas utazószemélyzet védelme érdekében szeptember elsejétől visszavonásig a nemzetközi forgalomban felfüggeszti a háló- és fekvőkocsi, illetve az étkezőkocsi szolgáltatást.
Továbbra is ezer felett van az új fertőzöttek száma az olasz egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint: hétfőtől kikötőkben és vasútállomásokon is tesztelik a – többek között Romániából – érkezőket.
A német szövetségi parlament (Bundestag) valamennyi pártja elítélte a koronavírus-világjárvány ellen szervezett szombati demonstrációkon a törvényhozás székháza, a Reichstag lépcsőjét megszálló tüntetőket.
Újabb 292 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, az elhunytak száma nem változott - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. Az igazolt új fertőzöttek száma rekordot jelent az országban a járvány kezdete óta.
Már 24 996 456 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 842 499, a gyógyultaké pedig 16 409 757 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
A maszkviselés és a koronavírus terjedését megelőző korlátozások ellen tüntettek szombaton több európai városban.
Telefonon tárgyalt magyar hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu.